Drikabarbi

Toszkána, második nap – Reggeli levendulák Audrey korán ébredt. A ház még csendes volt, csak a madarak hangját lehetett hallani a kertből. Felkapta a rózsaszín kalapját, nyári ruháját és a kis áttetsző táskáját, majd mezítláb kisurrant a házból. A levendulabokrok közt sétált, ujjaival lágyan végigsimított a virágokon. A levegőben lila illat szállt, megnyugtató, álomszerű. Leszakított néhány ágat, elrejtette a táskájába, majd megállt egy szőlőtőke alatt. Felnézett a fényesen zöld levelekre, és csak állt ott, elmerülve a nyár békéjében. A szíve csendben, de egyértelműen dobogott: Péterrel minden új értelmet nyert. Ez már nem színpadi történet volt, hanem az övék – valóságosan. --- Toszkána, második nap – Piknik a levendulásnál Délelőtt már együtt voltak. Audrey leterített egy zöld pokrócot a levendulabokrok árnyékába, és elővette a kis piknikkosarat. Hozott ásványvizet, gyümölcsöt, egy kevés sajtot, és még egy apró napsprayt is – amit Péter játékosan ...

Toszkán reggel a teraszon A nap még épphogy átbukott a dombokon, amikor Audrey felébredt. A szobában halvány aranyfény derengett, az ablakon beszűrődött a kabócák halk, de kitartó hangja és a távoli templomharang hajnali kongása. Az apartman kőfalai csendesen tartották a hűvöst, de kint már melegedett a reggel. Péter nem volt mellette. Ahogy Audrey kilépett a terrakotta köves teraszra, meglátta őt. Egy apró faasztalnál ült a napsütés hátulról világította meg göndör haját. Kezében egy régi könyv volt — de ahogy meghallotta Audrey lépteit, azonnal felnézett. – Jó reggelt, Bellissima – mosolygott rá, szemében huncut derű csillant. – Készült kávé. És croissant is hoztam, amíg aludtál. A péknő azt mondta, „per la tua ragazza bella”. Fordítsam? – Ne. Éreztem – felelte Adrienn elmosolyodva, miközben leült mellé, és maga alá húzta a lábait. Meleg volt a kő a talpa alatt. A napsütés simogatóan sütött a vállukra. Az asztalon két kis csésze állt, klasszikus olasz mokkáscsé...

„La dolce arrivata” – Az édes megérkezés A autó halk duruzsolással gurult be a domboldali szállás apró kavicsos parkolójába. Az út hosszú volt, de békés: zöld lankák, ciprusok, borvidékek kísérték végig őket, mintha maga Toszkána hajolt volna föléjük. A nap éppen elbújni készült a horizont mögött, aranyba borítva a tájat. Minden sárgás volt, puha, meleg – olyan, amit nem lehet fotón visszaadni. Csak átélni. – Siamo arrivati. (szíámó árriváti – Megérkeztünk.) – suttogta Péter, mintha a tájat nem akarná felébreszteni. Audrey bólintott. Egy pillanatig csak ültek csendben, kezük egymás kezére csúszott a váltón. Aztán Audrey lassan kiszállt, és mélyet szippantott a levendulás, napégette levegőből. – Olyan, mint egy álom… – mondta, miközben a domboldalra nézett. – Nem. Ez annál is jobb. Ez valóság. – mosolygott Péter, és bezárta a kocsi ajtaját. A ház, ahová érkeztek, egy rusztikus toszkán villa volt, olívafákkal körülölelve, az udvaron kisméretű medencével és terrakotta kövekkel kirakott te...

"Készülj, Toszkána! Jövünk!" A kora reggeli fény áttört a szobán, ahol mindenhol ruhák, fürdőruhák, naptejek, útikönyvek, térképek és szalmakalapok hevertek szétszórva. Audrey egy nyitott bőrönd fölé hajolva próbálta eldönteni, hogy három vagy négy bikinire lesz-e szükség. – Péter, szerinted a csíkos vagy a leveles mintás passzol jobban a Cinque Terre hangulatához? – kérdezte komolyan. Péter épp az orvosi táskáját pakolta össze, szigorú koncentrációval, mint aki háborúba indul: – Mindkettőt, kiskegyed! In dubio, semper bikini duplicatus. (in dúbió szemper bikíni duplikátusz = Kétség esetén mindig vigyél két bikinit.) Audrey felnevetett, közben egy napszemüveget próbált a fejére igazítani, ami kicsit lecsúszott az arcán. – Te meg mit pakolsz ilyen katonásan? – nézett Péterre. – Ez a különleges utazó-orvosi szett. Gyomorrontásra, napszúrásra, szúnyogcsípésre, és az esetre, ha valaki túltolja a tiramisut. – Aha. Szóval rám készülsz. – nevetett Audrey. – Tudományos előrelátás, ne...