Tegnap strandon voltunk, kihasználva a nyárvégi jó időt. Ez volt az első alkalom, hogy babákat is vittem magammal. Az előző kirándulós poszt fotói valójában itthon készültek. Szóval vettem a bátorságot és fotóztam a strandon, nem törődve a bámészkodó tekintetekkel. Mit mondjak, furcsa és mégis jóleső érzés volt legyőzni a gátlásokat.
Lénáék nagyon megörültek, mikor megtudták, hogy velem jöhetnek. Kíváncsian néztek körül a strandon. A hidegvizes medencéket részesítették előnyben. (Vagyis, inkább én kerestem olyan helyet, ahol kevesebb ember van.)
-Milyen szép a víz! -Csodálta Daniel a medencét.
-Milyen szép a víz! -Csodálta Daniel a medencét.
-Kipróbáljuk az összes medencét! - Lelkendezett Léna.
-Remek ötlet! Léni már szívesen pancsolna! Az én kis halacskám imádja a vizet.
-Daniel, te le mersz csúszni azon a csúszdán?
-Nem, de fel merek mászni arra a fára!
-Te nem jössz?
-Milyen szép innen a kilátás! Tudod min gondolkodom? -Kérdezte Léna.
-Nem tudom Lénus, nem vagyok gondolatolvasó. Inkább meséld el!
- Csak azon, hogy Adrienn miért nem adott a fagyiból.
-Jó kérdés! Majd megkérdezzük tőle.
-Figyelj Dani, láttad, hogy az első pár fotónál még a keze is remegett?
-Láttam, vicces volt! De azért jó, hogy elhozott minket! És, hogy most is vigyáz Lénire.-Napozzunk egy kicsit!
-Rendben!
-Daniel, milyen a víz?
-Kellemes.
-Akkor hozom Lénit is.
-Menjünk vissza a csúszdához. Lénivel is jó lenne ott egy fotó.
-Úgy látom pihenni kellene. Léni elfáradt.
-Daniel, kergesd el ezt a méhecskét!
-Ne kapálózz, mert akkor meg fog csípni.
-Megyünk a vízbe szivecském?
-Pillanat! Mozdulni sem tudok a lángostól.
-Daniel, megkérdezted a fagyiról?
-Nem.
Hazafelé, Léni a vonaton.