2017. augusztus 25., péntek

Pesti napok 1. rész

Pontosan egy hete vonatra szálltunk, úticélunk Budapest volt. Augusztus 19.-én került megrendezésre, Bogi jóvoltából az V. Babagyűjtők találkozója. Mi pénteken érkeztünk Pestre. Marcsi volt olyan kedves és meghívott minket, így láthattam az augusztus 20.-ai tűzijátékot élőben. De kezdem inkább az elején. Szóval, a pénteki napon egy hatalmas élménnyel gazdagodtam. Első utunk az Aréna plázába vezetett, ahol Lénáék kaptak egy szép porcelán készletet. Tesóm,  pedig meglepett egy Barbie szusi készlettel. Marcsival háromkor találkoztunk és szó szerint nyakunkba vettük a várost. Fel sem tűnt, hogy a csomagom olyan nehéz volt, hogy alig bírtam el. Villamossal elindultunk a Nemzeti Színházhoz, csakhogy menet közben Marcsi megmutatta az orvosi egyetemet. Nem volt sok időnk gondolkodni, lepattantunk a villamosról és már fotóztunk is, hiszen Daniel itt tanult. Szóval a Dr. Úr kikerült a táskából és örömmel pózolt. Egyébként is be kellett mennie az egyetemre, megbeszélni pár dolgot, mert bizony előadásokat fog tartani leendő kollégái számára. Majd újra villamosra pattantunk és a Nemzetinél hajóra szálltunk. Táskámban a holnapi Tali babadelegációjával. Lenyűgöző látvány volt, rengeteg fotót készítettem. Daniel és Léni is nagyon élvezték a kirándulást. Egy örökre szóló élménnyel gazdagodtunk! A fotók magukért beszélnek!

2 megjegyzés: