2016. május 4., szerda

Babák, történetek gyermekkoromból . . . 5. rész.

Kicsit sokat kellett várni a folytatásra, de végre elkészült. Ott tartottam, hogy most már volt nyolc babám és pár mütyür, időszerű volt, hogy babaházam is legyen. Már nem ülhettek a polcon, vagy bújhattak be a játékbabakocsiba csucsukálni.
Nem is gondoltam, mikor belevágtam az emlékeim írásába, hogy ennyit kell majd pakolnom. Mert,  ha megemlítettem a játékbabakocsit, akkor azt bizony meg is kell mutatni, mert még mindig megvan. Szóval, elő a létrát és irány a beépítettszekrény legfelső polca. Érdekes, még mindig emlékszem rá, hogyan kell összerakni.
Imádtam a zöld színt, ezért zöld. 
Visszakanyarodva a babaházhoz, a farostlemez sikeresen megázott, a napon pedig elgörbült,  az alapanyag tönkrement. Ekkor jött az ötlet, hogy van egy falábú puff és egy vékony vaslábú, támla nélküli szék itthon. Egymás mellé téve nagyon jól mutatott, a puff alacsonyabb volt a széknél,  a szék lábainál volt egy kis összekötő váz, ahová be lehetett tenni egy kartont,  így két szintes lett a házikó. A puff alatt volt a konyha, fölötte egy szoba, ami később Sindy szobája lett, a szék teteje volt a család hálószobája,  középen a gyerekszoba,  a szék alatt a garázs.  A gatázsban volt, az általam készített autó, ami kartonból készült. A házikó körbe volt kerítve egy mesekönyvvel.  Tudjátok, amit szét lehetett hajtani hosszúra. Így lett udvar is. Ez volt az én babaházam! 
Essen pár szó a bútorokról is. A család doboza volt a szülők franciaágya. A szőnyegek a szobákban, szép, új,  puha, mintás, portörlők voltak. A babakonyhám imádtam, sajnos már nincs meg, de találtam egy fotót róla a vaterán. 
Pont ilyen volt!  Emlékeztek ezekre a babakonyhákra?  Volt nagyobb is, amiben grillsütő és mosogató is volt, nem csak tűzhely. Az evőeszközök közül van még pár darab, azokat le is fotóztam. Vásárban lehetett kapni, nagymamám vette. Többféle volt, tányéros és poharas szett. Nincs már meg minden darabja, voltak hozzá kanalak és villák is. 
De most már essen szó a babákról is. Jött a szülinapom és kaptam egy babát, a neve Candie volt. Már nincs meg, nem volt túl jó a minősége. A lába pattintós volt, de hamar eltört benne a műanyag és nem lehetett hajlítani a lábát. A ruhái még mindig megvannak. 


Imádtam a kiegészítőit! 

Candie babáról, találtam egy fotót a neten, a ruháját lefotóztam egy babára ráadva, így ti is el tudjátok képzelni, milyen lehetett. 



Nem sok mindent írnak róla, nem tudom ki volt a gyártó, csak ezt a két fotót találtam róluk. 
Lassan el is érkezek a nagy kedvenc bemutatásához. Aki nem más, mint az én szépséges, görkoris Sindy babám. Pontosan ma ünnepli a 26.  születésnapját!  Szóval, 26 éve, amikor én ötödikes voltam, a tv - ben vasárnaponként a Disney mesék között imádtam nézni a játékreklámokat, Sindy pedig, elvarázsolt! Erre nincs jobb szó. Csak ámultam és bámultam azt a babát a tv - ben.  Amikor pedig megláttam a szomszéd kislány kezében és megnézhettem,  megfoghattam, játszhattam vele, az maga volt a paradicsom. Elhatároztam, hogy nekem is lesz ilyen babám!  De mivel már nagy ötödikes voltam és közelgett az év vége és mindjárt hatodikos leszek. Na mindegy én kihisztiztem, szó szerint, kampányoltam érte. Ha első szóra nem megy,  pedig érveltem,  hogy közeleg a gyereknap, na még a századik szóra sem hatottam meg a családot. Teltek a napok én pedig napról napra jobban akartam azt a babát. Főleg mikor megláttam a kirakatban, hogy itt a mi árúházunk játékrészlegén is van Sindy, még hozzá görkoris és egy másik féle is. Újabb kampány következett. Lerajzoltam Sindyt, hatalmas képet róla és kitettem a szobám falára. Kezdtem megtörni a jeget, mert tesóm végül megunta és megvette nekem Sindy babát. És ennek pontosan ma van 26 éve. De inkább mutatom a fotókat az ünnepeltről. Ma reggel hajmosással kezdte a napot. Gyermekkoromban is mindig megmostam a haját, hogy jó illatos legyen. 
Hajmosás után felöltözött kedvenc ruhájába.

Íme Sindy teljes szerelésben. 

A felsője már egy újra beszerzett darab. De a régi is megvan, de az már kicsit kopott.





Még a fésűje is megvan. 

 
Ezzel zárom a gyermekkori emlékeket. Mikor Sindy-t megkaptam Sztészi már nagyon rossz állapotban volt, nem vagyok rá büszke, teljesen tönkre tettem.

Babakocsim lakója: Teodóra. Saját ruhájában. 

23 megjegyzés:

  1. Szia nagyon tetszenek az emlékeid és egy kérdés ezután már nem kaptál több babát??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Nem Sindy volt az utolsó babám. Kaptam még többet, de azok kisebbek voltak.

      Törlés
    2. ugy értem barbie tipuso babát?????????

      Törlés
    3. Nem kaptam több Barbie-t. Sindy párját meg akarták venni, de nem lehetett kapni. A szomszéd ikrektől kaptam még egy Ken utánzatot.

      Törlés
    4. És ruhákat vettetek vagy kaptàl vagy csak azokal játszotál ami volt hozajuk?

      Törlés
    5. Testvérem sok ruhát varrt nekik, de kaptam is ruhákat. A búcsúban volt egy árús, aki nagyon klassz ruhákat árult a Barbie-knak. Valószínű ő varrta őket. Sindy-nek is tőle vettünk egy szuper melegítőt. Barátnőmtől is kaptam ruhákat. Én is próbáltam nekik varrni és kötöttem is ruhákat.

      Törlés
  2. Na ne! Te még szégyeltél babát hisztizni 6.-ban? Én egész általános végéig babáztam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is sokáig babáztam. Mikor Sindy-t megkaptam, a suliban megtudták, hogy van Sindy-m, szó szerint kiközösítettek. Csak pár napig, de akkor is! Viszont utána jött mindenki megnézni Sindy-t. A csajok az osztályban karácsonyra kaptak utoljára játékot. Hetedikben az lett a divat, hogy a szülők kipakolták az összes játékot a szobából, sokan jöttek sírva, hogy a babáit már nem láthatja soha. Na ezen itthon az én szüleim ledöbbentek, eszükbe sem jutott volna a babáimat kilakoltatni. Sindy-hez is akartak venni egy Pault, de nem találtunk görkorist, egy gitáros volt a butik kirakatában, de rögtön megvette valaki.

      Törlés
  3. Na ne! Te még szégyeltél babát hisztizni 6.-ban? Én egész általános végéig babáztam!

    VálaszTörlés
  4. Nekem a Candy kimaradt és sajnos a görkoris Sindy is, bár azért én is meg voltam veszve. Görkoris Sindy állt az első helyen, a bringás Sindy a másodikon. Aztán végül tornász és beach Sindy lett, amit a testvéremtől kaptam. Egyet fizet kettőt kap akcióban vette. :)

    Babakocsiból nekem a teli kosaras van meg, amiből nem lehet kilátni, esővédővel. Össze van rakva, benne fekszik a használója közel 25 éve :) A baba eredeti ruhája is megvan és az is, amit anno még a Szivárvány áruház baba részlegén vettünk neki. Anyukámmal mentünk vásárolni és vittük a babát is, hogy pont akkora ruhát kapjon, amekkora neki kell. Tisztán emlékszem rá. :)

    Babakonyhánk nekünk is volt, van, most az egyik barbie házban van. Sajnos a kiegészítők nincsenek már meg.

    A szódás üveg nagyon bejön :)

    Remélem lesz még ilyen posztod, jó olvasni és felidézni a saját gyerekkoromat is. :)

    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  5. Megihlettél, úgyhogy posztoltam egyet.
    Kíváncsi lennék, kinek milyen babakocsija volt.
    A szomszéd lánynak olyanja volt, mint a tiéd, csak pirosban.

    VálaszTörlés
  6. Teodóra nagyon cuki :)
    Tényleg hasonlít az én babámra :)
    Köszi a képet!! :)

    VálaszTörlés
  7. Olyan nagyon irigy vagyok!!!! A görkoris Syndi volt Maroslelén az első olyan baba, amit eredeti ruhában láttam, és szégyen, de azon morfondíroztam, hogy tudnám a tulaját lefizetni, hogy csak kézbe vehessem :D A babakocsi... Unokanővéremnek volt, hozzá való babával. Nekem nem, mert hárman voltunk lányok. Innen a gyerekkori törés, mindenkinek volt minden, nekem meg nem. De most kárpótlom magam folyamatosan :D

    VálaszTörlés
  8. Lesz folytatás??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még nem tudom. Talán még egy rész.

      Törlés
    2. Légyszi legyen imádom az emlékeidet és a blogod

      Törlés
  9. Rendben! Folytatni fogom. Örülök, hogy tetszik a blogom! Te gyűjtöd a babákat?

    VálaszTörlés
  10. Igen imádom őket igaz még csak 16 vagyok de még mindig orákig tudok velük játszani

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem tudtam kinőni a babákból, mikor kamasz voltam beköltöztek az ágyneműtartóba. Van kedvenc babád?

      Törlés
  11. Igen van 90 évek beli barbie amit a piavon vettünk használtan és mêg egy ariel a kedvenc

    VálaszTörlés
  12. Legyen már folytatás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hamarosan lesz! Most még pár napig a babaházzal foglalkozom. Utána fogok fotózni.

      Törlés
  13. Mikor lesz folytatás?

    VálaszTörlés