2016. április 25., hétfő

Vény nélkül. . .

Másnap reggel Léna és Léni hamar felébredtek.

Csendben kimentek a konyhába reggelit készíteni. Daniel még nyugodtan aludhat egy fél órát.
Léni sem ébresztette fel a szokásos reggeli bömböléssel.

Léna kiengedte Ámbrát az udvarra, majd feltette a teavizet és a kávét.

-Léninek babatea, Danielnek csipkebogyó, magamnak pedig barackos. Figyelj csak Léni,  szerinted apának süssünk tükörtojást és sonkát?  Vagy pirítsunk neki kenyeret?

-Süssünk -szólt vissza Léni.
-Mit mondtál, azt,  hogy süssünk, Léni baba kimondtad az első szót!  Rendben picikém sütünk apának tükörtojást. El sem hiszem, hogy kimondtad!
Léna nekiállt a reggeli elkészítéséhez. Léni pedig végig ott mászkált a konyhába és még párszor elmondta: süssünk. Léna féltette Lénit a konyhában, ezért beleültette az etetőszékbe. Oda adta neki a babateát. Léni nagyon élvezte, hogy nem cumisüvegből kapta a teát, hanem van szép pohara. Végül a teát mind kiöntötte a földre és persze magára.

Léna gyorsan kivitte Lénit a fürdőszobába, hogy megmosdassa, jutott rá is bőven a teából.  Eközben Daniel felébredt és a hasa egyből a konyhába csalta.
-Jó reggelt! Mi ez a fenséges illat?  Szivecském,  merre vagytok?

A jó francba!  Mibe léptem bele?  Mi ez a langyos lötyi a padlón?  Csak nem?  Lééénaa! Csupa kutyapisi a lábam! Ámbra bepisilt!  Elfelejtetted velem közölni, hogy nem szobatiszta. Ez nem maradhat így,  este kint fog aludni!
-Miért kiabálsz Daniel?  Mi történt?

-A kutya összepisilte a konyhát én meg beleléptem!
-Nem a kutya volt- nevetett Léna.
-Akkor ki?  Ki pisil a konyha közepére? Egyébként is, hol van az a büdös kutya?
-Kiengedtem az udvarra, amiben pedig állsz az csak tea. Léni öntötte ki.  Inkább ülj le drágám és reggelizz. Mikor jössz ma haza?  Tudod, fodrászhoz szeretnék menni és vigyázni kellene Lénire.
-Négyre itthon vagyok-dörmögte Daniel.
-Nem is mondtam, Léni kimondta élete első szavát!  Tippelj mit mondott?
-Ugye azt, hogy apa! -csillant fel a szeme Danielnek.
-Nem, nem az apa volt az első szava.  Léni apának is kimondod?
-Gyere kicsikém beszélj apucinak is!
És ekkor a picilány ismét megszólalt:  Süsü

2 megjegyzés:

  1. :D Hát igen, színre is lehet a tea pisi... Többször néztem én is, hogy a gyerek pelenkája folyt ki, vagy a teát öntötték szét? :D

    VálaszTörlés