2016. január 11., hétfő

Babák, történetek gyermekkoromból. . . 2. rész

Ahogy ígértem, itt a folytatás. Susy babát hamar megismerte mindenki az üdülőben. Mindenhová vittem magammal. Az étterembe, ahol mindig ott ült az asztalon, más-más frizurával, mindig megcsodálták. Együtt napoztunk, hintáztunk, biliárdoztunk, csak a Balatonba nem vittem bele, mert megijesztettek azzal, hogy el fog veszni. Egyébként oda is vittem volna. Az egyik nap, már közeledett a hazautazás,  mikor történt egy kis baleset  a babával, ráöntöttem a szénsavas narancsüdítőt. Susy szeme felhólyagosodott, nagyon szomorú voltam. Attól még nagyon szerettem és vigyáztam is rá, nehogy lekopjon a szeme.
Ezen a nyáron történt, hogy az egyik nagyon kedves barátnőm, akivel nyaranta találkoztam csak, nem egyedül jött nyaralni, hanem egy családi baráték kislányával. Áthívtak játszani, vittem Susy-t is. Ami viszont ott fogadott, rengeteg Mattel baba. A barátnőmnek öt babája volt, (Rock sztár, Laura hercegnő, Heart family kislány , egy szőke Ken és egy szép Barbie).


Letöltöttem pár fotót a babákról, hogy ti is láthassátok, milyen babákkal játszottunk.   A vendég lánynak kicsit több babája volt, mint öt,  de csak egy sötét hajú Kenre emlékszem és egy báliruhás Barbie-ra. Mesélték, hogy mind külföldről érkezett és,  hogy a vendég kislány apukája hozta őket. Nagyon különlegesnek találtam a felfújhatós bútorokat.
Nagyon jót játszottunk, mind addig,  míg Susy baba szeme lekopott. Onnantól kezdve csak csúfolták, ő lett a csúnya lány, akit még a bálból is kimuzsikáltak. Én pedig sírva hazaszaladtam.
Később Susy új szemet kapott,  tesóm nagyon kreatívan megoldotta én pedig örültem, hogy Susy újra lát.
Mivel a nővérembe is szorult egy kis kreativitás, egyik nap, amikor én nem voltam otthon, úgy gondolta, meglepetést készít nekem. Susy haját becsavarta, hogy göndör legyen, jó sok hajlakkot is kapott. Viszont Susy haja nem göndör lett,  hanem olyan lett mint a fonal, soha többé nem lehetett fésülgetni, fonogatni. Ráadásul a feje nem viselte jól a hajlakkot, mert elkezdett bebarnulni, egyre sötétebb és sötétebb lett. De én még így is imádtam azt a babát! Igaz, már társaságba nem jártunk, nehogy valaki megijedjen tőle.
Eljött a szeptember és az osztályban még a lányok nem is hallottak Batbie-ról.  Az én névnapom szeptemberben van és kaptam egy babát. Ő is csak egy Barbie utánzat volt, de olyan volt mint egy porcelánbaba. A teste és a feje is műanyagból készült. A haja hullámos,  sötétvörös, frufrus.  Szeme kék, szája piros. Mutatós baba volt. A ruhája, csíkos nyáriruha. A feje olyan műanyagból készült,  ami teljesen porcelánhatást kölcsönzött neki. Ha jól emlékszem a lengyelpiacon vették nekem. Meggie nevet kapta.
Egyik nap, szólt a barátnőm, aki a szomszédban lakott, hogy a butikban vettek egy fiú babát és volt több is.  Másnap, mire hazaértem a suliból, itthon várt életem első pasija. :)
Barna haj, kék szem, rózsaszín bőr. Igaz, csak egy Ken utánzat volt. A teste nagyon szuper volt, mert ha leült nem terpeszben volt a lába. Ruhája: barna nadrág, fehér mintás ing, barna cipő. A Charlie nevet kapta. Tesóm azt mondta, hogy ne adjak magyar nevet ezeknek a babáknak, mert nem illik nekik. Mivel én akkor nem sok külföldi nevet ismertem, nem is én neveztem el őket. De annyira örültem annak, hogy különleges nevük van. Meggie és Charlie nagyon szép pár voltak. Sajnos egyik sem maradt meg. Meggie feje eltört. Itt meg kell jegyeznem, Egerben egy ismerősnél voltam, ahol a kislánynak ugyan olyan babája volt mint Meggie, csak szőkében. A kamasz, fiútesója rendszerint kidobta a babát a negyedik emeletről, (mikor ott voltam akkor is). Szóval, az a baba nem tört el. Az én Meggie babám feje pedig az összetételnél kettévált, csak a haja tartotta össze. Nem fogta meg semmilyen ragasztó sem,  így cellux ragasztóval volt nagyon vékonyan megragasztva. A haja miatt nem látszott.
Charlie haja pedig mindig lekopott. Befestettük barnára, lekopott, befestettük feketére, na azt sokáig bírta,  de az is lekopott,  volt olyan, hogy sárgás színt kapott, nagyon klassz volt, mert szőkének tűnt. Ekkor történt, hogy kiültettem a babát a ház elé a diófa alá , én meg bentről néztem az ablakból, várva, hogy megszáradjon a festék.
Hamarosan jövök a folytatással.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon kellemes olvasni a babáid történetét, annyira aranyos, hogy így szeretted és becsülted őket!! Ez egy csodálatos regény, alig várom a folytatást!! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy kellemes olvasmánynak találod! Sokat gondolkodtam, hogy leírjam-e mindezt, de úgy érzem, jó döntés volt.

      Törlés
  2. Nagyon jó olvasni a gyerekkori élményeidet a babákkal. Képzelem, milyen jó lehetett egy csomó babával játszani. Igazán nem volt szép a többiektől, hogy csúfolták a lányodat. Az egyik barátnőmmel mi is sokat babáztunk és neki is voltaé érdekesen megszerelt lányai, aminek kitört a feje meg nem volt jó a szeme és hasonlók. De az enyémnem az elsőnek a karja volt rágott, az utánzatnak a lába járt le. De attól még igenis szép hercegnők voltak és soha nem jutott eszünkbe kritizálni a másik babáját. Kedvet kaptam én is a nosztalgiázáshoz, majd egyszer talán én is írok egy ilyen sztorit, mint te.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy kedvet kaptál a nosztalgiázáshoz! Én szívesen olvasnám a te gyermekkori élményeidet! Már készülőben van a harmadik rész. Ahogy hozzáfogtam írni, egyre több emlék tör felszínre.

      Törlés