2013. szeptember 22., vasárnap

Vény nélkül... 3.rész

Az első napja Danielnek elég jól telt. Kellő képpen elfáradt ahhoz, hogy este jól kialudja magát. Érdekes, hogy az új élmények nem kavarták fel és szinte azonnal el tudott aludni.


Másnap reggel George, Lénát és Danielt megbeszélésre hívta, egy komplikált eset kapcsán.

-Azért hívtalak benneteket, hogy ismertessem veletek egy komplikált eset részleteit és egyben megkérjelek benneteket arra, hogy aszisztáljatok nekem a műtétnél.


Daniel nagyon megörült és egyből tanulmányozni kezdte az esetet. Léna is szereti a kihívásokat és boldog volt, hogy George ekkora bizalmat szavazott neki.

Léna furcsának találta, hogy Dr. Petrov egy szót sem szól hozzá és kedvességből megkérdezte tőle, hogy: -Hogy van, Dr.Petrov? Daniel úgy tett, mint aki meg sem hallja, majd megszólalt.

-Miért kérdez olyat, amire nem is kíváncsi? Ha most azt mondanám önnek, hogy van egy kis problémám, üljünk már le és beszélgessünk egy kicsit, biztos nem érdekelné és furcsán nézne rám. Mert erre sem az idő és sem a hely nem alkalmas! Úgyhogy azt mondom, amit hallani szeretne! -Köszönöm, jól vagyok! De a későbbiekben kérem, tartózkodjon az ilyen, felületes kérdésektől!


A műtét, hosszú és nehéz volt. George nagyon ügyesen megoldott mindent. Léna figyelte Daniel profizmusát és a tekintetét. Olyan érzése volt, mintha látta volna már valahol! De hol? Danielnek is feltűnt Léna ügyessége és probléma megoldó képessége. George nagyon elégedett a fiatal kollégák munkájával!

Egy valami azonban, nagyon zavarta Lénát, Daniel bunkósága a műtét előtt. Mikor ketten voltak a vizsgálóban, Daniel tovább folytatta monológját Léna felé.

-Kedves kollegina, na ezt nem néztem ki magából! Minden elismerésem, ügyesen aszisztált George-nak! Ha nem látom, el sem hiszem! Egyébként, ha csak úgy szembe jött volna velem a folyosón, lehet, hogy még azt sem néztem volna ki magából, hogy nővérke, esetleg beteghordó, de ahhoz túl véznácska. Úgyhogy, csak gratulálni tudok!


Léna, inkább elszámolt magában háromig, mert attól tartott, hogy még a végén, jól nyakon csapja Dr. Petrovot a fonendoszkóppal. Nehéz volt neki visszafognia magát.

8 megjegyzés:

  1. Hű, de "kedves" ez a doki! Én jól visszaszóltam volna... Egyébként tetszik a sztori, várom a folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! A doki lesz még „kedvesebb” is!

      Törlés
  2. Én tízig számoltam volna. Vagy simán beszólok :D Á, lehet hogy mégsem. :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is tetszik! Szuper!!! Végre egy hűvös hapsi!! Ez izgalmas!!! :-)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lesz ez a sztori! Kíváncsi vagyok, mi sül ki a doki viselkedéséből :)

    VálaszTörlés