Kék szemek tükrében 5. rész

🍨 „Citromfagyi és levendula”

A délután lágy fénye arany csíkokat vetett a toszkán kert fűszernövényeire. A villa melletti kis fagyizó terasza elbújt az olívafák és a virágzó levendulabokrok ölelésében, akárcsak egy titkos rejtekhely.

Audrey és Péter kézen fogva érkeztek. Audrey horgolt ruhát viselt, amit még az utazás előtt készített magának – Péter azt mondta rá, olyan benne, mint egy filmjelenet. A fonott táskájából illatos levendula kandikált ki.

Leültek a rózsaszín asztalhoz, amely fölé egy piros-fehér napernyő vetett bohókás árnyékokat. Az asztalon két pohár limonádé gyöngyözött, citromkarikákkal és mentalevelekkel.

– Ez a világ legédesebb fagyija – mondta Audrey, és elmosolyodott, miközben egy rózsaszín gombócot nyalt meg lassan. – Bár lehet, hogy csak az élmény miatt érzem így.

– Nem. Ez objektív tény. – Péter komolyan bólogatott, de aztán kacagva hozzátette: – És különben is, statisztikailag bizonyított, hogy a fagyi jobban esik levendulaillatban.

Audrey kacagása betöltötte a kis teraszt. A kert mögül halk madárdal szűrődött be, mintha a természet is beleegyezett volna ebbe a varázsba.

– Tudod… – kezdte Audrey, miközben letette a tölcsért és a kezét Péterére csúsztatta az asztalon – ...ez az egész... mintha játék volna. Egy olyan világ, amit mi ketten találtunk ki.

– Lehet, hogy az is – válaszolta Péter, és finoman megszorította a kezét. – De ettől még nagyon is valóságos. Mint a te fagylaltos ajkad. És az enyém, ami hamarosan megcsókolja.

Audrey lehajtotta a fejét, de mosolya kiszökött a szempillái alól. Péter nem sietett – csak nézte. Aztán megdőlt, és megcsókolta. A citromfagyi íze összekeveredett a levendulával. Édes volt. Friss. És örökkévaló.

– Ez a nap is a miénk lett.

– Mint az összes többi. – felelte Péter.

És ott maradtak, ketten, fagylaltillatban, szerelemben, időtlenül.