Kék szemek tükrében 3. rész

Toszkán reggel a teraszon

A nap még épphogy átbukott a dombokon, amikor Audrey felébredt. A szobában halvány aranyfény derengett, az ablakon beszűrődött a kabócák halk, de kitartó hangja és a távoli templomharang hajnali kongása. Az apartman kőfalai csendesen tartották a hűvöst, de kint már melegedett a reggel.

Péter nem volt mellette. Ahogy Audrey kilépett a terrakotta köves teraszra, meglátta őt. Egy apró faasztalnál ült a napsütés hátulról világította meg göndör haját. Kezében egy régi könyv volt — de ahogy meghallotta Audrey lépteit, azonnal felnézett.

– Jó reggelt, Bellissima – mosolygott rá, szemében huncut derű csillant. – Készült kávé. És croissant is hoztam, amíg aludtál. A péknő azt mondta, „per la tua ragazza bella”. Fordítsam?

– Ne. Éreztem – felelte Adrienn elmosolyodva, miközben leült mellé, és maga alá húzta a lábait. Meleg volt a kő a talpa alatt. A napsütés simogatóan sütött a vállukra.

Az asztalon két kis csésze állt, klasszikus olasz mokkáscsészék, bennük sötétbarna, gőzölgő kávé. Melléjük frissen sült péksüteményeket tett egy piros-fehér kockás kendőre: vajas croissant, mandulás cantucci, és egy kis pohárka házi baracklekvár.

Audrey belekortyolt a kávéba. Erős volt, testes, és egy pillanatra becsukta a szemét, hogy átengedje magát az íznek.

– Tudod, mire jöttem rá? – kérdezte halkan.

– Mire?

– Hogy én még soha nem reggeliztem ilyen lassan. Nem kapkodva, nem útközben, nem valami előtt… Csak… így. Nyugalomban. Veled.

Péter félretette a könyvet, közelebb húzódott, és az asztal alatt megérintette Audrey lábát a lábfejével.

– Ez még csak a kezdet – mondta. – Ma délután mutatok valamit. Egy régi szőlőbirtokot a hegy mögött. De addig… – hátradőlt, és elmosolyodott – addig csak reggelizünk. És nézzük ezt.

A táj szelíd dombjai előttük aranylottak, mint egy festmény. A napfény csillogott az olívafák levelein, távolban egy traktor pöfögött, egy kisfiú labdát rugdosott a földúton, és egy macska nyújtózott a terasz peremén.

Audrey lehajolt, lesimította Péter haját, és csak annyit mondott:

– Kérlek, soha ne menjünk innen túl korán.