Vény nélkül...

Dani egyedül volt otthon, ugyanis Léna a lányokkal elsétált a parkba, színes faleveleket gyűjteni és szép fényes gesztenyékre vadászni. Velük tartott Kitty és Susanne is.
Dani otthon olvasgatott, egyszer csak megszólalt a csengő.
-Na ez ki a jó franc, most mászhatok ajtót nyitni! Jövök már, nyitom!

-Szia, Daniel!
-Helló! Be jössz, szomszédasszony? Léna nincs itthon, ha őt keresed!
-Hozzád jöttem, Daniel!
-Hozzám? Valami baj van? Beteg vagy?
-Hát, baj az van...

-Gyere, főzzek egy kávét, vagy teát, esetleg kérsz valami üdítőt ?
-Egy kávét elfogadnék. De várj, segítek!
-Megy ez nekem. Csüccs le!

-Nagyon fáj a lábad?
-Borzasztóan Julcsika!  -Viccelődött Dani.
-Egyébként már nem fáj és egy kicsit terhelhető . Rá még nem állhatok, mivel nincs járógipszem, de van egy rögzítő ami, ha rajta van, már egy kicsit lépegethetek, persze csak mankóval. Röviden ennyi, de gondolom nem ezért jöttél. Mesélj, mi a baj?
Leültek a konyhában és Júlia kicsit nehezen, de belefogott.

-Szóval, azért jöttem, mert kimostam Romi cuccait...
-Aha, hallgatom, mond csak tovább.-Dani nem bírta ki, hogy ne nevesse el magát.

-Szóval, Romi verset mond az ünnepségen.
-Értem, mostál, Romi pedig verset mond.
-Igen. Csak éppen , áh hagyjuk is. Nem is tudom miért jöttem!
-Azt mondtad, hogy baj van, eddig nagyon izgi, meséld tovább!
-Az van, hogy Romi fehér ingjeit összemostam a piros bugyimmal és mind rózsaszín lett. Azért jöttem, hogy nem tudnál-e kölcsönadni egy fehér inget? Úgy nézem egy a méretetek!

-Jó helyen jársz, Julcsika! Fehér ingem az van bőven. Tudok adni Rominak. Ha felmész az emeletre, oldalt a szekrényt, ha kinyitod, találsz pár új inget. Válassz egyet!
-De ari vagy! Köszi! -Örvendezett Júlia.
Júlia felment az emeletre .
-Megtaláltam! Tényleg jó helyre jöttem! Hogy neked mennyi fehér inged van! -Kiabált az emeletről Júlia.

-Tudod Julcsika, orvos vagyok és fehér ingre mindig szükségem van. De mond csak, te azt miből látod, hogy Romival egy a méretünk?

-Jajj, Dani! - Nevetett Júlia.
-Képzeld én meg, hogy jártam!- folytatta Dani.
-Mankóval? -Csipkelődött Júlia.
-Mikor még kölyök volt a kutyánk, elvitte Léna új cipőjét és darabokra rágta. Lénivel voltam itthon, ő éppen aludt. Gyanús volt a nagy csend, a kutya csendben falatozta a cipőt. Nem tudtam mit csináljak, gyorsan összeszedtem a cipő darabjait és elmentem venni egy pár ugyanolyan cipellőt.
-Léna megtudta?

-Lebuktam, igen. Pár nap múlva megtalálta Lénus a fél pár cipőt az ágy alatt. Csodálkozva és kérdőn jött hozzám, hogy valamit nem ért. Van három ugyanolyan cipője, most az van, hogy megcsalom és a nőm itt hagyott egy darab cipőt, vagy nem tudja, hogy mi a szitu. Elmeséltem neki a sztorit. El is hitte, hogy nincs másik nő a képben. De azt nem értette, hogy miért viselkedek úgy, mintha én rágtam volna szét a cipőjét, miért kellett titkolóznom?
-Dani, te mindig meg tudsz nevettetni! Nincs értelme Rominak füllentenem az ingjeiről. Remélem nem harapja le a fejem. Köszönöm az inget! Jövök neked eggyel!
-Örülök, hogy tudtam segíteni! Romi pedig viselje egészséggel az inget!