Babák, történetek gyermekkoromból . . . 5. rész.
Kicsit sokat kellett várni a folytatásra, de végre elkészült. Ott tartottam, hogy most már volt nyolc babám és pár mütyür, időszerű volt, hogy babaházam is legyen. Már nem ülhettek a polcon, vagy bújhattak be a játékbabakocsiba csucsukálni. Nem is gondoltam, mikor belevágtam az emlékeim írásába, hogy ennyit kell majd pakolnom. Mert, ha megemlítettem a játékbabakocsit, akkor azt bizony meg is kell mutatni, mert még mindig megvan. Szóval, elő a létrát és irány a beépítettszekrény legfelső polca. Érdekes, még mindig emlékszem rá, hogyan kell összerakni. Imádtam a zöld színt, ezért zöld. Visszakanyarodva a babaházhoz, a farostlemez sikeresen megázott, a napon pedig elgörbült, az alapanyag tönkrement. Ekkor jött az ötlet, hogy van egy falábú puff és egy vékony vaslábú, támla nélküli szék itthon. Egymás mellé téve nagyon jól mutatott, a puff alacsonyabb volt a széknél, a szék lábainál volt egy kis összekötő váz, ahová be lehetett tenni egy kartont, így ké...
Nagyon csinosak lettek a ruhák. kívánok Neked szeretetben, örömökben gazdag nagyon boldog újesztendőt.
VálaszTörlésBoldog Új Évet kívánok neked is! És sok kreatív szabad órát;-)
VálaszTörlésHello from Spain: Great pic. Lovely dolls. Happy New Year. Keep in touch
VálaszTörlésNagyon szuper jövő évet kívánok, és hogy teljesüljön minden álmod! :)
VálaszTörlésMicsoda party hangulat és elképesztően szép, elegáns ruhák! :)
VálaszTörlés