Babák, történetek gyermekkoromból . . . 5. rész.
Kicsit sokat kellett várni a folytatásra, de végre elkészült. Ott tartottam, hogy most már volt nyolc babám és pár mütyür, időszerű volt, hogy babaházam is legyen. Már nem ülhettek a polcon, vagy bújhattak be a játékbabakocsiba csucsukálni. Nem is gondoltam, mikor belevágtam az emlékeim írásába, hogy ennyit kell majd pakolnom. Mert, ha megemlítettem a játékbabakocsit, akkor azt bizony meg is kell mutatni, mert még mindig megvan. Szóval, elő a létrát és irány a beépítettszekrény legfelső polca. Érdekes, még mindig emlékszem rá, hogyan kell összerakni. Imádtam a zöld színt, ezért zöld. Visszakanyarodva a babaházhoz, a farostlemez sikeresen megázott, a napon pedig elgörbült, az alapanyag tönkrement. Ekkor jött az ötlet, hogy van egy falábú puff és egy vékony vaslábú, támla nélküli szék itthon. Egymás mellé téve nagyon jól mutatott, a puff alacsonyabb volt a széknél, a szék lábainál volt egy kis összekötő váz, ahová be lehetett tenni egy kartont, így ké...
Csodás az új otthon! Boldog Karácsonyt! :)
VálaszTörlésNeked is Boldog Karácsonyt! Nagyon klasszak ezek a képek, tudnám még nézni a folytatást!! :-)
VálaszTörlésBoldog Karácsonyt. Az új lakás nagyon szép lett, és minden lakója nagyon boldog. Az a piros ruha rettenetesen tetszik, annyira csinos benne MIdge, no persze öltönyös fickó is csuda jóképű legény.
VálaszTörlésNeked is boldog karácsonyt! Nagyon király lett a kis család háza és karácsonyfája!
VálaszTörlésA kedvem megjött a karácsonyi babázáshoz, de mindig van valami más :) Majd a következő napokban pótlom :D
VálaszTörlésBoldog Karácsonyt!
VálaszTörlés