Nincs is jobb annál, mint heverészni a zöld fűben, élvezni a napsütést. Így tett Léna és Daniel is. -Lénus! Nem jössz ide hozzám? -Léna! Cicám, gyere már! -Itt vagyok! Mi volt ilyen sürgős? -Nézd azt a felhőt! Olyanok, mintha mi lennénk! -Melyikre gondolsz? Én csak vattacukrot, fánkot és egy lovat látok. Lehet, hogy te vagy a ló, ha jobban megnézem, tényleg hasonlít! -Ne nevess már ki! Az a felhő ott, akkor is olyan mint mi! Nem ló és nem fánk... Tényleg, Lénus! Sütünk ma sütit? -Arra gondolsz, hogy én sütök, te pedig nézed? -Nem. Segítenék. De, ha nem, hát nem! -Ne durcizz már! Sütünk sütit! Nem fáj már a hasad? -Már nem fáj, egyébként csak szimuláltam, nem is fájt, csak lusta voltam reggel kávét főzni. -Hogy te milyen vagy, Daniel! Na, és milyen sütit szeretne a Dr. Úr? -Gyümölcsöset. Láttam a kertben egy csomó meggyet. Felmászok a fára és leszedem. Megyünk a kertbe? -Maradjunk még egy kicsit. -Ha nincs kedved jönni, majd kiviszlek a hátamon! -Úgy...