Vény nélkül...

Daniel és Léna hetek óta nem találkoztak. Ebben bizony Daniel keze is benne volt! Félt az érzéseitől és úgy intézte a beosztást, hogy ne fussanak össze. Lénának bizony nagyon hiányzott a doki. Daniel úgy döntött, hogy nem bújkál tovább, hiszen semmi értelme. Hiányzik neki Léna és, hát mindjárt itt a december, jönnek az ünnepek, nem lenne jó egyedül készülődni! Így, hát Daniel elhatározta, hogy szembenéz félelmeivel, hiszen nem minden nő olyan, mint a volt felesége. A kórház udvarán Léna észrevette Danielt, nem hitt a szemének. -Most végre megvagy!

-Na, ki vagyok?

-Te, csak is Léna lehetsz! Csak neki vannak ilyen gyönyörű kezei!

-Ezt bóknak vegyem, Daniel?

-Hiányoztál Léna!

-Te is hiányoztál! Várj csak, hoztam neked valamit! Hallgasd csak! Na mit hallasz?

-Na, hallod?

-De mit?

-Hát a tengert!

-Ugyan már, Léna, ne nevettes! Hát amit hallok, az csak a saját testem hangja, a vérkeringésem hangját hallom, nem a tengert! Ezt ugye, te sem gondolod komolyan?

-Nem, persze, hogy nem...!
Léna, szomorúan ott hagyta Danielt.

-Ezt, már megint elrontottam! Kiveszett belőlem minden romantika! Hogy tudnám helyrehozni! Léna, szeretlek! Hallod, hová mész? Szeretlek!
Persze, ezt már nem hallotta Léna.