- Látod Léni, erről beszélek, hogy nem hallgatsz rám! Hiába szólok, ezerszer szóltam, hogy ne ugorj le a lépcsőn, de te mégis megtetted, csakazértis. Így most már jobb, ugye? Jobb, hogy gipsz van a kezeden.
Most ne kezdj nekem sírni, mert én is mindjárt hozzáfogok. Níla! Megütöd magad! Ülj rendesen a kádban!
Így zajlik az esti fürdetés a Petrov családban.
-Csak azt tudnám, hogy apának mit mondjak, ha meglátja a gipszet a kezeden!
-Mikor jön haza?- Hüppögött Léni.
-Holnap, de nem tudom mikor, nem érem el napok óta.
Tudod mit Cicám, ne haragudj, hogy kiabálok itt veled. Mosolyogj inkább, ne hüppögj! Na, kérek egy mosolyt!
-Aja, leveszed ezt a kezemről?
-Nem vehetem le, tudod erre most szükség van. Nem szabad mozogni a kezednek. Egyébként nagyon csúnyán viselkedtél a kórházban. Miért kellett Delfit megrugdosni?
-Mert megnyomkodta a kezem.
-Tudom, hogy fájt, de nem rugdosunk meg senkit! Níla, nem fogok mégegyszer szólni!
-Tiszták vagytok, gyertek most már ki a kádból.
Léna tovább folytatta volna, mikor egy ismerős hangra lett figyelmes.
-Úgy hallom, hogy elkél egy kis segítség! Így tovább Cicáim, készítsétek ki anyucit!
Daniel! Te vagy az! Hogy kerülsz ide! De jó, hogy itt vagy! Annyira, de annyira hiányoztál!
-Te is nagyon hiányoztál drága Lénám!
-Apucsika!-Sikítoztak a lányok.
